Wynton Learson Marsalis (New Orleans, Louisiana, 1961. október 18. –) amerikai trombitás és zeneszerző. Napjaink egyik kiemelkedő jazz és komolyzenei előadója, a New York-i Jazz at Lincoln Center művészeti központ zenei igazgatója. nemzetközileg elismert zenész, zeneszerző és zenekarvezető, oktató és az amerikai kultúra egyik vezető szószólója. A kvartettektől a nagyzenekarokig, kamarazenei együttesektől a szimfonikus zenekarokig és a sztepptánctól a balettig terjedő zenei skálát hozott létre és adott elő, a jazz és a klasszikus zene szókincsét olyan létfontosságú munkával bővítve, amely a világ legjobb zenészei és zeneszerzői közé sorolja.
Wynton Marsalis az afroamerikai zenei kultúra kiemelkedő alakja, aki páratlan zenei képességével forradalmasította a jazzt és a klasszikus zenét. Mint virtuóz trombitaművész, képes volt mindkét műfajban a legmagasabb szinten teljesíteni – lemezfelvételei és koncertjei révén újraértelmezte a jazz szerepét a modern zenében. A Lincoln Center Jazz Orchestra alapítójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a jazzzene kulturális örökségének megőrzésében és népszerűsítésében. Zenei munkásságát számos Grammy-díj és Pulitzer-díj koronázta, bizonyítva, hogy a művészet képes átlépni minden műfaji és kulturális határt.
Öt fiútestvére közül Branford, Delfeayo és Jason is zenészek. Wynton nyolcévesen egy helyi baptista templomban adott elő trombitával tradicionális számokat. Tizennégy évesen meghívták a New Orleans Philharmonic zenekarba, nem sokkal később a New Orleans Symphony Brass Quintetnek és a helyi koncertzenekarnak is tagja lett, hétvégente pedig a Creators jazz-zenekarban kapcsolódott ki. 1978-ban New Yorkba költözött, hogy a Juilliard Zeneművészeti Iskolában tanuljon, és hamarosan itt is magára irányította a figyelmet. 1980-ban belépett Art Blakey Jazz Messengersébe, és megújulást hozott a legendás együttesnek. A következő évben Herbie Hancockkal turnézott az Egyesült Államokban és Japánban, felléptek a Newport Jazz Festivalon is. Tíz éven át évi 120 koncerten vett részt zenekarával, emellett szerepelt többek között Sarah Vaughan, Dizzy Gillespie és Sonny Rollins mellett. 1982-ben vette fel első komolyzenei albumát (Trumpet Concertos), amellyel egyből a legkiválóbb klasszikuszenei előadók közé emelkedett.
Eleinte Freddie Hubbard volt a példaképe, de mikor már saját zenekara volt, inkább Miles Daviséhez hasonló hangszínen játszott, ráadásul igen virtuózan. A kritikusok biztosítottnak látták személyében a jazz jövőjét, és valamelyest túlértékelték Marsalis szerepét. Hamarosan fény derült arra a nézetére, hogy az 1965. utáni avant garde stílusirányzatot és a fúziós zenét nem tartja a jazz részének, csak érdektelen vadhajtásként tekint rájuk. Ez sokakban visszatetszést váltott ki, és megosztotta a jazzrajongókat, egyesek Miles Davis-imitátornak is nevezték, ők viszont figyelmen kívül hagyták, hogy Marsalis hangszíne és elképzelései még változásban voltak.
Az 1990-es Tune in Tomorrow albumon hallható addigra kialakult, egyedi hangja. Ekkoriban sokat fejlődött zeneszerzőként (Duke Ellington hatott rá jelentősebben), és szeptetje megfelelő megnyilvánulási terepnek bizonyult hangszereléseihez. A 90-es évek során Marsalis jelentősége – mint trombitás, vezető, zeneszerző – egyre nőtt. 1997-ben ő lett az első jazz-zenész, aki a zenei Pulitzer-díjat elnyerte, Blood on the Fields című oratóriumáért.
Tanári tevékenysége nemzetközileg is elismert, több egyetemtől is díszdoktori címet kapott. 2004-től a New York-i Jazz at Lincoln Center művészeti központ zenei igazgatója. Elismert trombitás, az amerikai jazz történetének elkötelezett kutatója és az ősi értékek művelője. Előadásait világszerte nagy érdeklődés övezi. A jazz munkássága mellett meghatározóak klasszikus zenei felvételei is. Tiszta hangszínnel, mély érzelmekkel és egyedi, virtuóz stílussal játszik a hengszerén. Amikor Marsalis játékát hallod, azt hallod, ahogy az élet a zenén keresztül játszódik. Marsalis alapvető hite és életének alapjai a jazz alapelvein alapulnak. Előnyben részesíti az egyéni kreativitást (improvizáció), a kollektív együttműködést (swing), a jó modort (kifinomultság), és kitartó optimizmussal néz szembe a nehézségekkel (a blues). Emberségével és önzetlen munkájával Marsalis világszerte példája az egyének és a kulturális intézmények emberi szerepvállalásának.